Negyedmillió kötelezőt cserélhetnek le az év végén

Az autósok 80 százaléka alkuszon keresztül vált Az idei év végi kgfb-kampány az első, amelyben az autósoknak már kevesebb mint a fele érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés ellenére sem vár 180 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A saját biztosítójukhoz újraszerződőkkel és az Astra még meglévő ügyfeleinek átszerződéseivel együtt a szövetség mintegy 250 ezer szerződésváltással kalkulál, ami némileg elmarad a tavalyi év 270 ezres szintjétől.

Közzététel dátuma:

Az autósok 80 százaléka alkuszon keresztül vált

Az idei év végi kgfb-kampány az első, amelyben az autósoknak már kevesebb mint a fele érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés ellenére sem vár 180 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A saját biztosítójukhoz újraszerződőkkel és az Astra még meglévő ügyfeleinek átszerződéseivel együtt a szövetség mintegy 250 ezer szerződésváltással kalkulál, ami némileg elmarad a tavalyi év 270 ezres szintjétől.

Névtelen

Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy a tavalyinál nagyobb, óvatos becslések szerint is 15 százalék körüli az átlagos díjnövekedés, valamint az, hogy ismét több biztosító kínál kedvezőbb díjat újonnan kötő ügyfeleinek, ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 8-10 százaléka került ki az év végi váltók köréből, és az idén nincs olyan biztosító, aki kiugróan kedvező ajánlatokkal próbálná a többiektől átcsábítani az ügyfeleket.

A piaci szereplők figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik: az érintett 15 biztosító (azóta az Astra már kiesett ebből a körből) az elmúlt évközi időszak során 77-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelő kár/díj egyensúly beállítására is.

„Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért nem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 80 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.”

Ismét foglalkozni kell a flották kötelezőjének és a direkt kárrendezésnek a kérdésével

Az Astra Biztosító problémái miatt vétlen károsultak ezreinek kellett hetekig kálváriát járniuk szervizek, biztosítók és hatóságok háromszögében, mielőtt egyedi megoldás született problémájukra. Minderre nem került volna sor, ha Magyarországon is bevezették volna már a FBAMSZ által régóta kezdeményezett direkt kárrendezést.

A direkt kárrendezés lényege, hogy a balesetben résztvevő vétlen félnek nem kell megkeresnie a károkozó biztosítóját, a kárt a saját biztosítójával rendezheti – ez utóbbi maga egyezik majd meg a másik fél biztosítójával. Bevezetése végre megvalósítaná a károsultak védelmét. Miközben minőségi javulást eredményezne a biztosítói szolgáltatásban, hozzájárulna a gazdaság fehérítéséhez is – magyarázza a FBAMSZ elnöke. – Ezért szövetségünk továbbra is fontos célkitűzésének tartja, hogy ez a szolgáltatás – akár fokozatosan, elsőként csak a töréskárokra alkalmazva – a hazai piacon is általánossá váljon.”

További jelentős, rendezésre váró probléma a flották kérdése. Jelenleg a biztosítók a szigorú szabályozás miatt egyedi, cégre szabott flottadíjakat hirdetnek (akár adószám alapján specifikálva), egyes társaságok díjhirdetéseinek csaknem felét ezek teszik ki. A túlszabályozott, bonyolult rendszer az elmúlt fél évtized összegyűjtött tapasztalatai alapján könnyen egyszerűbbé válhatna: ehhez mindössze a flotta fogalmának egyértelmű törvényi definíciójának meghatározásával egyidejűleg a flották kgfb-jét oda kell sorolni, ahová logikusan is tartozik: a vállalati vagyonbiztosítás kategóriájába.

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter

Target Communications

Tel.: +3630 328 7186

e-mail: varga@targetcom.hu