Célegyenesben az idei kgfb-kampány

 

A vasárnapra eső határidő miatt kevesebb idő maradt a döntésre

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását legkésőbb november 29-ig juttassák el biztosítójukhoz.

„A korábbi években tapasztalt tendenciák szerint az utolsó hét során zajlik le az év végi szerződésváltások mintegy 40 százaléka, vagyis az előzetesen becsült 130 ezer váltóból 50 ezer gépjármű-üzemeltető a következő napokban fog lépni – jelzi előre Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke – Mivel a felmondásnak a határidőre be is kell érkeznie, azt levélben szerdáig, a biztosító ügyfélszolgálati irodájában pedig legkésőbb péntekig lehet  jelezni. Az elektronikus úton történő felmondásra még a hétvégén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást.”

A független alkuszok előzetes visszajelzései szerint idén az év végi kampányban a szerződések felét három biztosító, a K&H, a Genertel és a Groupama köti. 

Az idei évben is tízből kilenc szerződésváltás már a független alkuszokon keresztül zajlik, ami annak is köszönhető, hogy ők kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.

Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen - megfelelő meghatalmazás birtokában – kárrendezési asszisztencia.

 

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 93 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.


A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter

Target Communications

Tel.: +3630 328 7186

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőségeink

  • 1096 Budapest, Vendel utca 11.
  • (+36 1) 886-3621
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. Süti házirend. Elfogadom a sütik hasznátát ITT