Idén ötből három kategóriában is az Aegon volt a legjobb biztosító

 

Hétfőn csaknem nyolcszáz résztvevő jelenlétében megnyílt a XVI. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás Siófokon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos rendezvény gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyek közül 2019-ben hármat az Aegon, egyet-egyet pedig a MetLife és az Európai Utazási Biztosító vihetett haza.

A független biztosítási alkuszok 2004 óta minden évben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották. A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén is öt kategóriában ítélték oda az alkuszok. A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen több mint 20 ezer választ adtak, melyek alapján 2019-ben az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

Díjazottak
 

  • a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában az Aegon Magyarország,
  • a személybiztosítás kategóriában a MetLife,
  • az utasbiztosítás kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosítókapta meg az alkuszszövetség első díját.

A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat az idei évben újra a Generali Biztosító Zrt. vehette át.

A Biztosításszakmai Konferencia hosszú évek óta a biztosítási piac egyik csúcseseményének számít. A rendezvény két napján a terület valamennyi szegmenséből érkező, összesen közel 800 vendég vitatja meg közösen a biztosítási piac aktuális kérdéseit, megoldásokat keresve az aktuális problémákra.

Az idei konferencia fókuszában a tudatos fogyasztó és képzett közvetítő állt. A fogyasztói tudatosság fontosságára a FBAMSZ további rendezvényeken is fel kívánja hívni a figyelmet: 2019. november 16-án Siófokon a K&H Mozdulj! Félmaraton és Maraton keretében Biztos Tudás néven indít futócsapatot, melynek tagjai a biztosítási piac legkülönbözőbb szegmenseiből állnak majd össze.

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 93 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.


A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter

Target Communications

Tel.: +3630 328 7186

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőségeink

  • 1096 Budapest, Vendel utca 11.
  • (+36 1) 886-3621
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. Süti házirend. Elfogadom a sütik hasznátát ITT