Ismét kátyúk tízezrei keserítik az autósok életét

Csak a fővárosban 30-35 ezer úthiba keletkezik évente Január második felének havas, fagyos napjait követően hirtelen ismét kátyúk olyan tömege lepte el a hazai utakat, amellyel a karbantartók csak fokozatosan, hetek, hónapok alatt tudnak megbirkózni. A következő hetek várható időjárása szintén kedvez a kátyúképződésnek, így egyelőre a helyzet javulására nem számíthatunk. Az esetenként akár többszázezer forintos mértéket is elérő kátyúkárokat elvileg az útkezelőknek kell állniuk, a kártérítési igények mintegy felét azonban visszautasítják. A kártérítés esélyét két fő dologgal növelhetjük: a kár megfelelő dokumentálásával, illetve kátyúbiztosítás megkötésével – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Publish Date

2016-02-17

Kategória

Post Author

user

Csak a fővárosban 30-35 ezer úthiba keletkezik évente

Január második felének havas, fagyos napjait követően hirtelen ismét kátyúk olyan tömege lepte el a hazai utakat, amellyel a karbantartók csak fokozatosan, hetek, hónapok alatt tudnak megbirkózni. A következő hetek várható időjárása szintén kedvez a kátyúképződésnek, így egyelőre a helyzet javulására nem számíthatunk. Az esetenként akár többszázezer forintos mértéket is elérő kátyúkárokat elvileg az útkezelőknek kell állniuk, a kártérítési igények mintegy felét azonban visszautasítják. A kártérítés esélyét két fő dologgal növelhetjük: a kár megfelelő dokumentálásával, illetve kátyúbiztosítás megkötésével – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Sziszifuszi küzdelem az úthibákkal

Budapest közútjain évente mintegy 30-35 ezer kátyú keletkezik, ezek döntő többsége a téli hónapokban. De országosan sem jobb a helyzet, ebben az időszakban százezres nagyságrendben keletkeznek kisebb-nagyobb úthibák, amit jelentősen elősegít az a tény is, hogy Magyarország fő- és mellékúthálózatának átlagéletkora meghaladja a 40 évet. Kátyú akár egy éjszaka alatt is kialakulhat. Elég hozzá, hogy az aszfaltba beszivárgó csapadék megfagyjon, megrepesztve az útburkolatot. A meglazult darabot ezt követően egy autó kereke már könnyedén kimozdíthatja a helyéről.

„A téli hónapok során keletkező kátyúmennyiséget az erre hivatott szervek jó esetben is csak április-májusra képesek eltüntetni. A kátyúszezon kellős közepén járunk tehát, amikor minden évben megugrik a gumi- és felnisérülések száma, de gyakran károsodik a futómű is – figyelmeztet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – Elvileg a közút kezelőjének meg kell térítenie a kátyúk miatt keletkező károkat, ám az autós ilyen esetben két problémával is szembesül: kihez kell fordulnia, illetve hogyan tudja megfelelően dokumentálni a keletkezett károsodást.”

Így dokumentáljuk a kárt

A kártérítés alapfeltétele a kár megfelelő igazolása, amit a kárigénylőnek kell elvégeznie. Az alapos bizonyítás érdekében az alábbiakat tartsuk szem előtt:
• Ne hajtsunk el a helyszínről – Az utólagos dokumentáció kevésbé hiteles, ilyenkor nehezebb tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet szerezni. Ezt a szempontot azonban gyakran nehéz betartani, mivel a sofőrök sokszor nem érzékelik azonnal a defektet, és csak távolabb állnak meg a kár helyszínétől. Előfordulhat az is, hogy a forgalmi szituáció nem teszi lehetővé az azonnali megállást.

  • Minél több fényképet készítsünk, amelyeken egyaránt jól beazonosítható a kátyú, a sérülés, valamit a helyszín is (legegyszerűbb ehhez a telefonunkat használni). Mérőszalag használata, ennek hiányában hétköznapi tárgyak elhelyezése a képen segít a méretarányok pontos érzékeltetésében
  • Próbáljunk tanúkat szerezni, ha pedig komolyabb a kár, nem árt rendőrt is hívni hatósági jegyzőkönyv kiállítása érdekében
  • Az autó megjavítása után ne hagyjuk a sérült alkatrészt a szerelőnél, mert arra a bizonyítási eljárás során bármikor szükségünk lehet

A megfelelő dokumentáció sem segít azonban azokban az esetekben, amikor az autó bizonyíthatóan gyorsabban haladt a megengedettnél, illetve akkor, ha az út kezelője az adott szakaszon jelzőtáblával figyelmeztetett az úthibákra.

Hol kell bejelenteni a kárigényt?

Magyarország különböző útszakaszait különböző intézmények kezelik. Az alábbi táblázat segít eligazodni abban, hogy a kátyúkár helyszínétől függően hová fordulhatunk kárigényünkkel:

Névtelen

Miért könnyebb kátyúbiztosítással?

Egy kátyúkár-biztosítás már évi 2-3 ezer forintért elérhető, jellemzően kgfb vagy casco mellé, kiegészítő biztosításként kötik meg az ügyfelek, de önállóan is elérhető a szolgáltatás. Fontos előnye, hogy az ügyfélnek a saját biztosítójánál kell eljárnia, ahol kifizetik a kárát, és utólag rendezik a költséget az útkezelővel. Vagyis bármilyen útszakasz esetén egy helyen kell a bejelentést megtennie, a biztosítónál pedig a tapasztalatok szerint nagyobb esély van a káresemény pozitív elbírálására.

„Casco biztosítás birtokában sokan gondolhatják azt, hogy számukra felesleges ez a pótlólagos védelem – mutat rá a FBAMSZ szakértője. – Valójában azonban ilyenkor is hasznos megkötni a külön kátyúbiztosítást, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 20-30 ezer forint között mozog, ami összemérhető a casco esetében megkívánt minimális önrésszel.”

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter
Target Communications
Tel.: +3630 328 7186
e-mail: varga@targetcom.hu