A koronavírus nem csökkentette a gépjármű-biztosítások díját

A március közepén bevezetett kijárási korlátozások hatására Magyarországon is jelentősen csökkent a gépjárműforgalom: a fővárosban például egyes időszakokban kevesebb mint harmadára esett az utakon tartózkodó autók száma. Mindez csökkenti a balesetek, ezen keresztül a biztosítók által fizetendő kártérítések mértékét is, ám arra nem számíthatunk, hogy ennek hatására a biztosítási díjak is mérséklődni fognak – mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Közzététel dátuma:

A március közepén bevezetett kijárási korlátozások hatására Magyarországon is jelentősen csökkent a gépjárműforgalom: a fővárosban például egyes időszakokban kevesebb mint harmadára esett az utakon tartózkodó autók száma. Mindez csökkenti a balesetek, ezen keresztül a biztosítók által fizetendő kártérítések mértékét is, ám arra nem számíthatunk, hogy ennek hatására a biztosítási díjak is mérséklődni fognak – mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A csökkenő mértékű autóhasználat valóban kevesebb kárral jár, ugyanakkor a korlátozások várhatóan 1-2 hónapon belül feloldásra kerülnek, a gépjárműforgalom pedig egy ilyen döntés hatására várhatóan gyorsan visszaáll a korábbi szintre. A gépjárműbiztosítások díját éves időszakra állapítják meg a biztosítók, abban egy néhány hónapos időszakra megítélt komolyabb díjkedvezmény sem okoz jelentős, néhány százaléknál nagyobb eltérést” – magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Bár a káresetek száma visszaesett, az egy kárra eső helyreállítási költségek az év eleje óta meredeken növekedtek. A néhány hónappal korábban jellemzően 330 forint körül ingadozó euróárfolyam ma a 360-as szint környékén mozog, ami alaposan megdrágította a szállítási bizonytalanságok miatt amúgy is emelkedő árú importalkatrészeket. Emellett a legtöbb szakszervíz januárban kétszámjegyű óradíjemelést hajtott végre, ami szintén jelentősen hozzájárul a javítási költségek megugrásához.

A fenti okok miatt nem meglepő, hogy miután a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) éves átlagdíja az első negyedévben 60 ezer forint körül alakult, az áprilisban megkötött szerződések esetében sem történt visszaesés, sőt, néhány százalékkal tovább emelkedtek a díjak.

A koronavírus miatt időszakosan javuló kárhányad ugyanakkor ahhoz elegendő tartalékot biztosíthat a biztosítók számára, hogy az elmúlt évben lezajlott 15-20 százalékos díjemelkedéssel szemben idén alacsonyabb mértékű, 10 százalék körüli legyen a KGFB-díjak növekedése – teszi hozzá a FBAMSZ szakértője. – Ezzel a magyar KGFB-díjak szintje továbbra is a legkedvezőbbek között marad európai uniós összehasonlításban.”

Bár a sajtóban számos hivatkozás található olyan külföldi példákra, hogy egyes biztosítók a kijárási korlátozások idején díjkedvezményt nyújtanak az autójukat nem használó ügyfelek számára, Magyarországon ilyen akciókra kevésbé számíthatunk. Egyrészt a gépjárműbiztosítások elenyésző részénél követhető nyomon a jármű tényleges használata, másrészt a KGFB-esetében a szigorú törvényi szabályozás eleve nem tesz lehetővé esetleges időszakos díjvisszatérítéseket. Ilyen lépésről tehát legfeljebb a cascodíjak esetében dönthet marketingcélból egy-két biztosító, ám az ilyen akciók eleve csupán az autósok töredékét érinthetik, mivel jelenleg öt autóból mindössze egy rendelkezik élő casco-szerződéssel.

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)

A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 94 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter
Target Communications
Tel.: +3630 328 7186
e-mail: varga@targetcom.hu