Csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kötelezőt

Egy robogó által okozott kár átlagos összege eléri a 450 ezer forintot A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint. A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

Közzététel dátuma:

Egy robogó által okozott kár átlagos összege eléri a 450 ezer forintot

A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint. A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

„Szerencsére robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében – magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem kínál fedezetet.”

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

Európában egyedülállónak számít, hogy a robogóknak semmilyen jól látható azonosító jelük nincsen. A rendszám bevezetése ebben a kategóriában számos előnnyel járna. Egyrészt jelentősen javulna a biztosításkötési arány. Másrészt cserbenhagyás esetén könnyebben beazonosíthatóvá válnának a balesetet, kárt okozó járművek. Harmadrészt ki lehetne szűrni azokat a járműveket is, amelyek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már eleve rendszámmal kellene, hogy rendelkezzenek, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.

 

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 93 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter
Target Communications
Tel.: +3630 328 7186
e-mail: varga@targetcom.hu