Ismét Papp Lajos lett a FBAMSZ elnöke

Papp Lajos korábbi elnökségi ciklusai alatt a teljes alkuszi piac teljesítményének közel 60 százalékát képviselő FBAMSZ a biztosítási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek elismert képviselőjévé vált, miközben szakmai érdekvédelmi szerepkörében számos jelentős biztosításszabályozási kérdésben lépett fel kezdeményezőként.

Közzététel dátuma:

Papp Lajos korábbi elnökségi ciklusai alatt a teljes alkuszi piac teljesítményének közel 60 százalékát képviselő FBAMSZ a biztosítási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek elismert képviselőjévé vált, miközben szakmai érdekvédelmi szerepkörében számos jelentős biztosításszabályozási kérdésben lépett fel kezdeményezőként.

A szövetség közgyűlése döntött az elnöki mandátumnak az eddigi háromról két évre történő csökkentéséről is. A negyedik elnöki ciklus feladatairól Papp Lajos így nyilatkozott: „A következő másfél-két év igen fontos, az alkuszi szakma jövőjét is alapvetően meghatározó jogszabályi változásokra kerül majd sor. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy hosszú folyamat lezárásaként elfogadják a biztosításközvetítői uniós irányelvet (IMD-II.), ezt követően pedig rövidesen sor kerül a jogszabálynak a hazai jogkörnyezetbe ültetésére is. A most következő, terveim szerint utolsó elnöki ciklusom fő célkitűzése, hogy az előző évek komoly kezdeményező és egyeztető tevékenységének eredményeképpen egy, az alkuszi szakma hosszú távú érdekeit is érvényesítő szabályozás szülessen meg.”

Közel negyed évszázad a szakma és az ügyfelek érdekeinek képviseletében
A FBAMSZ 1992-ben alakult meg, azóta a biztosítási piacon zajló szakmai párbeszéd egyik fő kezdeményezője. A biztosítási alkuszok küldetését támogatva folyamatosan részt vesz a szabályozói környezet változtatását célzó szakmai, törvényhozói egyeztetéseken, miközben aktív tájékoztatási tevékenységével az ügyfelek érdekeit képviselve igyekszik hozzájárulni a magyar biztosítási kultúra fejlesztéséhez. A szövetség az elmúlt évek során számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként: ezek közül a médiában a legnagyobb visszhangot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakítása (az évközi évforduló bevezetése, illetve ezt követően a szabad évközi díjhirdetés lehetőségének megteremtése) keltette.

Immár több mint egy évtizede a szakterület legnagyobb hazai összejövetelének számít a FBAMSZ által szervezett Biztosításszakmai Konferencia, amely évente néhány napos közös együttgondolkodásra gyűjti össze a szakma valamennyi szereplőjét: biztosítók és alkuszcégek szakértőit, valamint a pénzügyi kormányzat és a felügyelet vezető tisztségviselőit egyaránt.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ:

Papp Lajos
A 47 éves szakember a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karon okleveles autógépész-mérnökként végzett tervezői szakirányon. 1992-től egy évig a MKB-Euroleasing Zrt. autófinanszírozási üzletágának irodavezetője volt, 1993 októberétől a mai napig az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetői posztját tölti be. Papp Lajos emellett 2006 februárjától a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. Nős, egy gyermek édesapja.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 23 éve 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg mintegy 90 tagot számlál. Tagjai a teljes alkuszi piac teljesítményének közel 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.