Komoly kihívások előtt a biztosítási piac

A teljes hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az alkuszok és többes ügynökök által közvetített biztosítási díjak nagysága 236 milliárd forint volt az első félévben.

Közzététel dátuma:

Budapest, 2022. szeptember 26.
A teljes hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az alkuszok és többes ügynökök által közvetített biztosítási díjak nagysága 236 milliárd forint volt az első félévben. A pozitív képet árnyalja ugyanakkor, hogy az időszak során jelentősen megugrott a kárkifizetések mértéke is – hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett XVIII. Biztosításszakmai Konferencián.

A konferencia kezdetén Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és Sebestyén László, a FBAMSZ elnöke közösen jelentette be, hogy a hatékony és folyamatos szakmai konzultáció további előmozdítása érdekében a két szervezet rövidesen stratégiai együttműködési megállapodást ír alá egymással.

Molnár Szebasztián Ferenc, az MNB osztályvezetője a biztosítási szektor díjbevételi és kárinflációs adatainak ismertetése mellett közölte, hogy az egyes biztosításfajták többsége már ismét a covid-időszak előtti szinten teljesít. Különösen kiemelkedő a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások szaporulata, amely az egy évvel ezelőtti szint 236 százalékát érte el.

Az osztályvezető rámutatott, hogy folytatódik a közvetítői piac konszolidációja: a biztosításközvetítő cégek száma a 2020-as 410-ről, 398-re csökkent, ezen belül az alkuszcégek száma 369-ről 358-ra apadt. A szektorban dolgozó természetes személyek száma 13 362-ről 12 385-re, több mint 7 százalékkal csökkent. Az okok között az adminisztratív terhek és újabb jogszabályi megkötések mellett a szakma „előregedése” is szerepet játszik. A szakember egy meglepő jelenségre is felhívta a figyelmet: a pandémia második évében szinte minden termékkörben csökkent az elektronikusan közvetített nem-életbiztosítási termékek aránya, a lakásbiztosítás esetében például 17,8-ról 11,7 százalékra. Az elektronikus értékesítés aránya az utasbiztosítás esetében a legmagasabb (75%), miközben a kgfb-nél 36 százalék, a cascónál pedig mindössze 8,3 százalék ez a hányad.

Kovács Zsolt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa arról beszélt a konferencián, hogy viharos időszak előtt áll a biztosítási szektor is, amelynek egyszerre kell megfelelnie a nehezedő helyzetben megoldásokat kereső ügyfelek elvárásainak, és az állam extra pénzügyi elvárásainak (szektoradó). A biztosításközvetítők helyzetét tovább nehezíti, hogy a biztosítók megszorításai a jutalékszint csökkenésében is testet ölthetnek. A miniszteri biztos a nehéz gazdasági környezetben is az utánpótlás hiányát nevezte meg az alkuszi szakma legnagyobb problémájának. Az elmúlt négy év során közel 400 alkuszcégből 68 olvadt össze, ez a piaci szereplők 17 százaléka. Végezetül kijelentette, hogy a biztosítási szektor stratégiai fontossággal bír a kormányzat számára, amelyben szintén cél a többségi hazai tulajdon megteremtése.

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke az idén harminc éves FBAMSZ konferenciáján az elmúlt harminc évnek a szakmát is érintő fontosabb fejleményeit mutatta be. A biztosítási piac ez idő alatt közel 23-szorosára nőtt, a háztartások pénzügyi számláinak összege pedig 52-szer nagyobb jelenleg, mint három évtizede volt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ebből az egyre szélesedő tortából a biztosítási szektor továbbra is a növekedési lehetőségei alatt részesedik.

A MABISZ-elnök külön kitért a klímaváltozás hatásainak erősödésére az elmúlt évtizedek során. Példaként említette, hogy az idei mezőgazdasági kárkifizetések mértéke – jelentős részben a rendkívül súlyos aszálynak is köszönhetően – közelíteni fogja a 40 milliárd forintot, ami a díjbevételekhez mérten 150 százalékos kárhányadot jelent.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1992-ben 14 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 75 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Varga Péter
Target Communications
Tel.: +3630 328 7186
e-mail: varga@targetcom.hu