Év végére már mintegy 515 ezerre nő az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma
Az idei harmadik negyedév végén az MNB adatai szerint már több mint 505 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 6,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben még sokan kötnek majd új szerződést, hogy az idei évben is kihasználják a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírást. Ennek nyomán a folyamatos díjas szerződésállomány év végére elérheti az 515 ezres szintet.
A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki. Tavaly év végén 485,3 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre mintegy 147 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként 303 ezer forintot jelent. ami átlagosan 60 ezer forintos adóvisszatérítéshez, vagyis a lehetséges maximum kevesebb mint feléhez juttatta a biztosítottakat. Az év végéig azonban lehetőség van arra is, hogy a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül eseti befizetést végezzen az ügyfél, amivel növelni – akár maximalizálni is – tudja az adott évre járó adóvisszatérítés összegét.
„Annak, aki az idei évben is pályázik adójóváírásra nyugdíjbiztosítási befizetései után, két dologra is figyelnie kell. Egyrészt az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítónál vezetett számlára, nem elég tehát létrehozni a szerződést. Másrészt a jóváírás ekkor sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt” – hívja fel a figyelmet Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője.
A támogatott nyugdíjbiztosítások éppen egy évtizede jelentek meg a hazai piacon, azóta a népszerűségük töretlenül emelkedik: a félmillió fölé duzzadt szerződésszám azt jelenti, hogy az aktív korú népességnek immár több mint tíz százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással. Ennek oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. De például minimálbérre bejelentett vállalkozóknál a fenti helyettesítési ráta jó, ha eléri a 20-30 százalékot.
Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között
- a termékek teljes költség mutatójában (TKM)
- a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében, illetve
- a hozamon felüli bónuszfizetések mértékében is.
A termékek közti eligazodásban a fenti jelentős eltérések ismerete miatt alapvető szerep juthat az optimális döntést segítő, biztosítóktól független alkuszoknak.
HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1992-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.
A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
Varga Péter
Target Communications
Tel.: +36 30 328 7186
E-mail: varga@targetcom.hu