Több fontos biztosítási határidő is az év végén jár le

2021-ben közel 7500 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 17 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6400-as értéket.

Közzététel dátuma:

Budapest, 2022. december 27.
December 31-e mind a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, mind a nyugdíjbiztosításoknál fontos határnap –figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Piaci becslések szerint közel 100 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai alapján többezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről máig nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól – hangsúlyozta Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke. – Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetősége. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

Az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben akár 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést. Az adójóváírás ugyanakkor csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb: tavaly év végén 277 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.

A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2022 harmadik negyedévének végére az MNB adatai alapján már közel 440 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető.

 

HÁTTÉR-INFORMÁCIÓ:

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
Varga Péter
Target Communications
Tel.: +3630 328 7186
e-mail: varga@targetcom.hu